Menu
Céljaink / Problémamegoldás

Mit tehetsz egy jobb világért?

Már írtam arról, hogy hogyan találd meg a víziódat, az élet célodat, és hogy ez miért fontos, de nem rég találkoztam egy olyan feladattal, ami kicsit másabb aspektusból világít rá a feladatunkra, és a világban betöltött szerepünkre, és úgy gondoltam ezt mindenképpen meg kell Veled osztanom. 

A vízió nagyon fontos, de ha azzal gondban voltál, hogy hogyan fogalmazd, akkor a következőkben bemutatott feladat talán sokkal alkalmasabb Neked, hogy jobban megértsd, hogy mit tehetsz a világért és Neked mi a feladatod az életben, ami belülről motivál.

Kezdjünk is bele!

Mik a Te erősségeid?

Az első lépés, amire kérnélek, hogy szedd össze milyen erősségeid vannak? Az lenne a cél, hogy legalább 5 készséget felírj, amiben a legjobb vagy! Mi az, ami szinte csak Rád jellemző, amiben kiemelkedő vagy? Mi az a tulajdonság, ami beugrik az ismerőseidnek, ha róla kérdeznénk őket? Mik a Te erősségeid?

Én például úgy gondolom, hogy kifejezetten jó vagyok a szervezésben, szeretem kigondolni, hogyan lehet eljutni a kezdő ponttól a végponthoz, szeretek lépéseket definiálni, struktúrát vinni a folyamatokba, és végig koordinálni a haladást.

Biztos Neked is vannak olyan tulajdonságok, amik kiemelkedők! Remélem nagyon könnyen össze tudtad írni mik ezek, de ha mégsem megy olyan egyszerűen a dolog, akkor adj Magadnak időt ezen elgondolkozni! Vagy kérdezd meg a hozzád legközelebb állókat, hogy ők mit gondolnak Rólad!

Mi az az ügy, amit segíteni szeretnél?

Ha megvan a lista, akkor gondold végig, hogy mi az az ügy, amit szeretnél segíteni? Mi az a téma, amiről szívesen olvasol és amiről szívesen beszélgetsz a barátaiddal? 

Ez az a dolog lehet bármilyen a környezetedben jelenlévő nehézség. Például lehet, hogy szeretnéd, ha tisztább és rendezettebb lenne az a város rész, ahol laksz, vagy szeretnél egy közösséget létrehozni, hogy a körülötted lévő rászorulókat támogasd. Az ügy jöhet még a környezetvédelem, állatvédelem, de akár bármilyen technológiai vagy társadalmi területéről is.

Én például szeretek a nők helyzetéről beszélni a karrierrel kapcsolatban. Ez elsőre talán nem tűnik problémának, de szerintem nagyon sok nyitott kérdés van ekörül a téma körül még mindig. Például hogyan legyen karriered és magánéleted egyszerre? Hogyan szakíts időt magadra? Milyen elvárásoknak kell megfelelni otthon? Fel lehet-e vállalni, hogy fontos a nőknek is a karrier? Hogyan lehet teljes és kiegyensúlyozott életet élni? Ez a téma az, ami sokat foglalkoztat, és amiről szívesen beszélgetek hozzám hasonló nőkkel. Számomra ez az a terület, aminek a problémájával szeretnék foglalkozni és segíteni megoldani azt.

Szóval gondolkodj el Te is, hogy milyen ügyet szeretnél segíteni a világban?

Mi a kettő közös metszete?

A következő kérdés, hogy hol vannak az erősségeid és az ügy, amit szeretnél segíteni, akkor nézd meg, hogy mi a kettő közös metszete? Melyik erősségeddel tudod szolgálni a világot? Mi az, a feladat, amit Te tudsz a legjobban végrehajtani, hogy a világ jobb legyen?

Persze lesznek olyan képességeid, amik nem támogatják a kiválasztott ügyet, de ez nem probléma, próbáld megkeresni azokat, amik viszont előrébb tudnak vinni, hogy meglegyen a megoldás!

Például én nagyon szeretek tanulni, de nem hiszem ez a képességem, hogy könnyen tudok tanulni segít majd megoldani azt, hogy a nőknek is kiegyensúlyozott és teljes élete legyen, akár karrier mellett is. Viszont az, hogy imádok koordinálni és szervezni tud segíteni, hogy létrehozzak egy olyan fórumot, ahol erről lehet beszélgetni!

Szóval a feladat az, hogy próbáld meg keresni, hogyan tudod a Te erősségedet a világ javára fordítani?

Mit tehetsz egy jobb világért?

Ha ez megvan, akkor a következő lépés, hogy definiálod, hogy mit tudnál tenni? Mi az, az egy lépés, amit meg tudnál tenni, hogy támogasd az ügyet, amit szeretnél segíteni?

Például én szeretnék majd létrehozni egy olyan női fórumok, ahol a hozzám hasonló nők megoszthatják egymással, hogy hogyan élik meg a munka-magánélet egyensúlyát, vagy hiányát, milyen problémáik vannak és egymást segítve javítsanak ezeken. De az első lépés efelé a fórum felé, hogy olyan nőket coacholok, akik sikeresek szeretnének lenni a karrierjükben miközben boldog életet élnek.

Határozd meg Te is, mi az, amit tehetsz egy jobb világért? Emellett határozd meg, hogy mi az, amit tenni tudsz most? Nem évek múlva, hanem akár már a héten!

Lehet elkezdesz tanulni a témáról, hogy még informáltabb legyél. Lehet, hogy utána nézhetsz a neten, hogy mit tudnál csinálni, vagy hogyan tudnád ezt az ügyet támogatni.

Tedd meg az első lépést!

Ezután nincs más hátra, mint tényleg megtenni az első lépést, hogy a Te különlegességedet a világ javára fordítsd! 

Lépések

  1. Mik a Te erősségeid?
  2. Mi az az ügy, ami segíteni szeretnél?
  3. Mi a kettő metszete?
  4. Mit tehetsz?
  5. Tedd meg az első lépést!

Összegzés

Fontos, hogy megtaláld, mi az, amivel a világot tudod szolgálni és jobbá tenni. Ha ezt megtalálod és elkezdesz vele foglalkozni, akkor ki tudsz majd teljesedni, és ez mindig lelkesíteni fog Téged, hogy haladj előre az életben.

Ehhez viszont tudnod kell, mi az, amiben Te kiemelkedően jó vagy, mert erre kell majd alapoznod a feladatot, amit választasz Magadnak, és ami segít majd jobb helyé tenni a világot. Ha pedig ez megvan nincs más dolgod, mit hogy tényleg teszel valamit, amivel a világot tudod szolgálni!