Menu
Tudatosság

Életünk szerepei

Ha szerepekről hallunk sokaknak vagy a színészet, vagy pedig a munkahelyi szerepköri leírások jutnak eszünkbe. Gondolom, ha nem vagy színész, akkor egyik sem áll Hozzád olyan közel. Viszont a szerepeket lehet másképpen is értelmezni!

Igazából mindig mindenki adott szituációkban adott szerepeket vesz fel. A magánéletben társak, szülők, barátok vagyunk, a munkánkon belül pedig lehetünk a vidám kedves kolléga, a hatékonyan dolgozó, vagy a csapatjátékos.

Eric Berne: Emberi játszmák című könyvében pedig 3 szerepről ír (szülő, gyerek, felnőtt) és az ezekhez kapcsolódó tranzakciókat, játszmákat mutatja be, vagyis azt, hogy az egyes szerepekben az emberek hogyan viselkednek egymással. (Nem egyszerű mű, de javaslom nézz utána mert érdekes gondolatok vannak benne!)

Ám visszatérve a Te szerepeidhez, jó ha tudod, hogy a szerepek, amiket betöltesz sokszor nem tudatosak, ezért hasznos ezekkel foglalkozni. Ha tovább olvasol, akkor segítek meghatározni, hogy milyen szerepek töltesz be az életedben, hogyan tudatosítsd ezeket, és hogyan változtass rajta, hogy tényleg az legyél, aki lenni szeretnél.

Milyen szerepeid vannak?

Az első lépés, hogy végig gondolod milyen szerepeid vannak? Gondolj a magánéletedre, a munkádra és a hobbijaidra! Ne csak a pozitív dolgokra gondolj, hanem olyan helyzetekre is, amik gyakran megtörténnek Veled, és általában adott módon viselkedsz bennük, mert ezek is valószínű valamilyen szerephez kapcsolódnak.

Emellett segíthet, ha végig gondolod, hogy mások a környezetedben milyen szerepeket sorolnának fel? Mit mondanának, ők hogyan látnak téged?

Én például a magánéletemben társa vagyok a páromnak, barátnő vagyok és én általában vagyok a nagy szervezkedő, aki előre tervezi a programokat.. Néha kicsit úgy érzem háziasszony is vagyok, amikor intézem a főzést, takarítást és az otthoni ügyeket. Emellett arra jöttem rá, hogy néha szülői szerepem is van, amikor próbálok gondoskodni a páromról, sokszor kéretlenül. A munkában team leader, és véleményem szerint egy kiegyensúlyozott kolléga vagyok. Emellett természetesen coach, blogíró is. Ezen felül pedig még szeretek magamra mint futóra, túrázóra és sportos emberre tekinteni, szerintem ezek is szerepek, amiket felveszek.

Te is szedd össze Neked milyen szerepeid vannak!

Mi a legfontosabb szereped most?

Ha összeszedted, hogy milyen szerepeid, feladataid vannak most, akkor arra kérlek válaszd ki a legfontosabbat! Nem kell benne semmilyen logikát keresni egyszerűen nézd meg, hogy melyikhez húz a legjobban a szíved! Melyikkel tudsz most ebben a pillanatban a legjobban azonosulni? 

Ha ez meg van még arra kérnélek, hogy gondold át elégedett vagy-e ezzel a szereppel? Tudod miért ehhez húztál?

Mivel én most nagyon sok figyelmet fordítok a párkapcsolatomra, így természetes módon most a társ szerephez húzok. Változtatni talán csak azon szeretnék, hogy ezen a szerepen belül hogyan viselkedek.

Te melyik szerephez húzol?

Mi lenne az főszerep, amit Magadnak szánnál?

Most arra kérlek, hogy gondold végig, hogy mi lenne az a főszerep, amit Magadnak szeretnél az életedben? Lehetsz elrugaszkodott és kreatív! Próbáld tényleg meghatározni milyen szerepet szeretnél Önmagadnak!

Érdekes, hogy amikor elgondolkoztam ezen arra jöttem rá, hogy én példakép szeretnék lenni, Példakép abban, hogy nőként lehet a magánélet, a boldog párkapcsolat és család mellett a munkára is fókuszálni.

Neked mi lenne a legfontosabb szerep, amit szeretnél?

Mit tudsz tenni, hogy ez a főszerep tényleg az életed része legyen?

Persze következő kérdés, amit felteszek, hogy gondold végig mit tudsz tenni, hogy megkapd ezt a főszerepet, amit szeretnél? Milyen viselkedést kellene lekezdened? Min tudnál változtatni? Milyen szituációkat kellene keresned? Hogyan állíthatnád Magadat kihívás elé, hogy többet gyakorold a vágyott szerepet?

Én például ahhoz, hogy példakép legyen, amit tenni tudok, az az hogy tényleg próbálom megtalálni az egyensúlyt a munka és magánélet között és ezt megosztom Veled, vagyis az olvasókkal is. Emellett természetesen a coachingban is próbálok majd olyan technikákat alkalmazni, ami segíti azt, akivel dolgozom, hogy elérje ő is az egyensúlyt. 

Neked mit kellene tenned, hogy tiéd legyen a vágyott főszerep?

Melyik szerepet szeretnéd elengedni?

Miután meghatároztuk, hogy mit szeretnél, az lesz a feladat, hogy megnézed, melyik az a szerep, amit szeretnél elengedni, amit szeretnél megváltoztatni. Vedd elő újra listát a szerepeidről és nézd meg melyik az, amivel nem vagy elégedett? Melyik az, aminek nem örülsz, hogy felkerült a listára?

Nekem például meglepő volt, hogy rá kellett jönnöm sokszor szülői szerepbe helyezkedek és próbálom megoldani a társam életét. Persze ez nem minden esetben rossz, mégis úgy gondolom, egy jó párkapcsolatban egymás társai vagytok és nem jó, ha az egyik fél túl sokat kerül szülői szerepbe. 

Gondolom Te is találsz majd olyan szerepet, amin szeretnél változtatni, most próbáld ezt kiválasztani!

Mit tudsz tenni, hogy ezen változtass?

Természetesen ezután, ha tudod melyik szerepet szeretnéd megváltoztatni, akkor az a dolgod, hogy végig gondolod, mi az, amit tenni tudsz, hogy kevésbé legyen az életed része ez a szerep? Mi az a viselkedési forma, amire figyelned és csökkentened kell, hogy ne kerülj ebbe a bizonyos szerepbe?

Én például azt tudom tenni, hogy elfogadnom, hogy a párom úgy csinálja a dolgait, ahogy neki jó. Elfogadom, hogy nem kell róla mindig gondoskodnom, hiszen ő is egy felnőtt ember, aki tud magáról gondoskodni. Ha konkrét viselkedésre gondolok, akkor kevesebbet tanácsot fogok neki adni, kevesebbszer fogom ellenőrizni, hogy megcsinált-e bizonyos dolgokat. 

Szóval gondold végig Te is, hogy mit tudsz tenni, hogy ne legyen Rád jellemző az a szerepkör, amitől szeretnél megszabadulni!

Lépések

  1. Milyen szerepeid vannak?
  2. Mi a legfontosabb szereped most?
  3. Mi lenne az főszerep, amit Magadnak szánnál?
  4. Mit tudsz tenni, hogy ez a főszerep tényleg az életed része legyen?
  5. Melyik szerepet szeretnéd elengedni?
  6. Mit tudsz tenni, hogy ezen változtass?

Összegzés

Az életünkben folyamatosan szerepekben vagyunk, még akkor is, ha ez nem tudatos. Viszont ezek a szerepek nem biztos, hogy mindig azok a szerepek, amiket mi Önmagunknak szánunk. Fordíts egy kis időt arra, hogy végig gondolod a szerepeidet és eldöntöd akarsz-e rajtuk változtatni? Vajon mindegyik Téged szolgál? Vagy van, ami inkább vissza fog? Mi lenne a főszerep, amit magadnak szánnál?

Ha ezekre a kérdésekre megtalálod a választ, akkor biztos közelebb kerülsz önmagadhoz és jobb képed lesz arról aki most vagy és aki lenni szeretnél!